Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kezelési lehetőségek

2009.09.12

"Minden dolog méreg, ha önmagában nem is az; csupán a mennyiség teszi, hogy egy anyag nem méreg” (Paracelsus)

Érzed, hogy lüktet, érzed, hogy bizsereg, érzed, ahogy nőni kezd benned. Ez esetben a szomatikai jelek és gondolati elemek nem egy kellemes érzés élményével kecsegtetnek. Ha kezdő vagy, még reménykedhetsz, de a gyakorlottak már tudják, ez mit jelent. Bármikor, bármerre felbukkanhat, egy várva-várt randi időpontját figyelembe nem veszi, ott jön ki, ahol csak ő akarja. Öntudatos, elszánt, makacs. Reményünk, hogy mégsem dugja ki fejét, hamar tovaszáll, hisz gyorsan mutálódik, majd a sok apró hólyag óriássá olvad. Legjobb olyankor az utcára sem menni, otthon remeteként vesztegelni, és megvárni, hogy újra – emelt fővel, nem leszegettel – emberek közé lehessen menni. De ki is ez a piszok fráter? 

Egy kis történelem 

Tudtátok, hogy nevét már az ókorban is ismerték? Görög szó az eredete, és csúszást jelent. Hippokratész nevezte így azt az állapotot, amely a bőr elváltozásainak útját jelentette. A római korban Tiberius császár a herpesz megjelenésekor megtiltotta a csókváltást nyilvános rendezvényeken. Shakespeare is már valószínűleg ismerte a vírust, Rómeó és Júlia művében ugyanis hólyagpestist emleget. A XVIII. században egy-két folyóiratban megjelentek a herpeszről szóló tanulmányok. Sok volt a találgatás akkoriban arról, hogy valójában mi is okozhatja a herpesz-vírus kialakulását, az egyik legelterjedtebb nézet a rovarcsípés volt. Az első könyv a témában Les Herpes Genitaux néven jelent meg 1886-ban. 1893-ban Vidal felismerte, hogy a vírus emberről emberre terjedhet. A vírus érdemi kutatása a XX. század elején kezdődött, a tudósok ekkor már képesek voltak azonosítani a herpesz különféle törzseit.  Az 1980-as évek elején bevezetett aciklovir jelentős mérföldkő a herpesz gyógyításában, kifejlesztője G. B. Ellions 1988-ban Nobel-díjat kapott érte. Az aciklovir az egyik leggyakrabban felírt vírusellenes gyógyszer, amely megakadályozza a herpesz szimplex vírus (HSV) elterjedését. 

A jelen

A kezelési lehetőségek számottevően javultak az elmúlt évtizedekben. Két új gyógymód is megjelent, a valaciclovir és famciclovir terápia számos országban engedélyezett. 
Jelenleg különféle kutatásokkal próbálják javítani a herpesz-diagnosztikát, például olyan speciális vérvizsgálattal, mely képes észlelni a HSV-antitestet. A közelmúltban egy újgenerációs, típus-specifikus vérvizsgálatot vezettek be, ez kevésbé költséges, és gyorsabb, mint a korábbi vérvizsgálatok. Csak reménykedhetünk, hogy előbb-utóbb tényleg megtalálják azt a módszert, mellyel a rejtélyes vírust végleg eltüntethetjük a szervezetünkből. 

Ki kerül(het) az ördögi körbe?

A világon 60 millió ember, a felnőtt lakosság mintegy 80%-a hordozza magában a herpesz vírust. Egy amerikai felmérésben a tünetmentes résztvevők 98 %-ának könny-vagy nyálmintájából mutatták ki a herpesz szimplex vírus 1. típusának örökítő anyagát a kutatók. Az eredmény arra utal, hogy a kórokozó mindenütt jelen van és elkerülhetetlen. 
A rémisztő adat ellenére a felnőttek csupán 20 %-a esik áldozatul a tényleges tüneteknek. A vírust egymástól kapjuk és egymásnak adjuk, sokszor úgy, hogy észre sem vesszük. 

A veszélyes rejtőzködő 

A herpeszt (vagy népiesen csömört) a herpesz szimplex vírus (HSV1) okozza, amely az első fertőzés után az idegsejtekbe vándorol. Ide már nem terjed ki az immunrendszerünk védekező hatása, ez okozza általában az ajkakon jelentkező kiütéseket és a szem szaruhártyájának fertőződését. Leggyakrabban a szájból vagy a környékéről származó váladékkal vihető át embertársainkra. A HSV2 okozza a genitális herpeszt, azaz a nemi szervek betegségét. Elsősorban a bőrelváltozásokkal való közvetlen érintkezéssel vihető át, leggyakrabban nemi kapcsolat útján fertőz. A vírus tehát közvetlen kontaktus során terjed, ezért megfelelő higiéniás óvintézkedésekkel és a biztonságos szex szabályainak betartásával elkerülhető a genitális herpesz kialakulása. A herpesszel fertőzöttek számára kerülendő az orális szex, így kiküszöbölhetjük annak lehetőségét, hogy partnerük nemi szervét a vírussal megfertőzhessük.

A vírus életgörbéje

A herpesz útja négy alapvető fázisra bontható. A lefolyási idő általában nyolc-tíz nap, de vannak extrém esetek is. A kezdeti stádiumban a bőrön jellegzetes égő, viszkető érzés támad, melyből a gyakorlottak már tudhatják, hogy eljött az ellenség ideje. Majd újabb kis hólyagocskák jelennek meg bőrpírral ötvözve, aztán ezek a kis fájó duzzanatok kifakadnak, a helyükön nedvedző fekély keletkezik. Fertőzés szempontjából ez a legveszélyesebb szakasz. A végén a hólyagok száradni kezdenek, varr képződik a felszínükön. Ha véletlenül hozzáérünk, a friss heg felszakad, rögtön vérezni kezd. Utána már típusfüggő, kinek mennyi ideig látható még a herpesz hege.

Preventív magatartás, erősítsd immunrendszered!

Amíg az orvostudomány kutat és kísérletezik, nézzük meg, a természet mit kínál nekünk, hogy gyorsabban eltűnjön az a fránya hólyag. A legtöbb, amit tehetünk, hogy folyamatosan karban tartjuk immunrendszerünket. Egy legyengült szervezetet könnyebben leteríthet bármilyen kórokozó. Köztudott, hogy a testi és a lelki problémák kölcsönhatásban élnek egymással. Igyekezzünk stresszmentes életet élni (bár ez a tanács nem túl életszerű). Az étkezés is sokat javíthat a helyzetünkön, kerülnünk kell a magas arginin tartalmú élelmiszereket (mint például a mogyoró és csokoládé). Lúgos étrendet kell követni, mellyel elősegíthetjük a megfelelő PH értéket. A kiegyensúlyozott belső pH-érték pedig azt jelenti, hogy a belső szervek és a vér a leghatékonyabban dolgoznak. Érdemes sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztani. Sokkal jobban járunk, ha a mindenféle káros és kemény mellékhatásokkal járó gyógyszeres készítmények helyett újra aktiváljuk szervezetünk természetes védekező mechanizmusát.

Gyógyító természet

1. Méz vagy propolisz kúra: a mézet immunerősítőként, roborálóként használja a természetgyógyászat. A méz vízelvonó hatása miatt kiváló, meggyorsítja a hólyagok száradását, klinikai vizsgálatok is kimutatták, hogy a sebek gyorsabban gyógyulnak a propolisz hatására.

2. Vitaminok: kálcium, magnézium, A, B, C, E-vitamin, szelén. Állandó szedésükkel jelentősen nő szervezetünk ellenálló-képessége. A cink az immunrendszer működése szempontjából egyedülálló nyomelem.

3. Lizin: ez egy esszenciális aminosav, átlagosan egy ember napi szükséglete 1-1,5 gramm. Táplálékkiegészítőként alkalmazzák a herpesz vírus ellen, mert gátolja azoknak a fehérjebontó enzimeknek a működését, amit a vírus termel.

4. Gyümölcskoktél: fehér, piros szőlőből és szederből készítsünk turmixot. A szőlő kitűnő víruspusztító a benne lévő tanninnak köszönhetően, továbbá remek vértisztító és idegerősítő hatású. A szeder nagy dózisban tartalmaz polifenolokat, melyek képesek meggátolni a vírus terjedését, ráadásul ez egy vasban és C-vitaminban is rendkívül gazdag gyümölcs.

5. Citromfű: gyógynövényként már régóta ismerjük, vizes kivonata vírusellenes, fertőtlenítő, antibakteriális hatású. Naponta két-három alkalommal kenjük be a problémás területet a friss citromfűvel. Ez a módszer a tünetek megjelenésekor alkalmazva a leghatásosabb, csodákra lehet képes.

6. Pau D’Arco: ez itthon kevésbé ismert, dél-amerikai örökzöld fa. Tradicionális gyógynövény, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő hatású.

7. Vírusellenes teakeverék: keverjünk össze citromfüvet, gyíkfüvet, rozmaringot, orbáncfüvet és szurokfüvet. 20 perc után szűrjük le, napi fél liter fogyasztása már hatásos lehet a megelőzésben. Kitűnő gyógyír még a feketetea, a benne lévő flavonoidok vírusölők, csersava érzéstelenítő hatású.

8. Macskakarom: Dél-Amerikában közismert trópusi gyógynövény kivonat, már 2000 éve használják az ottani kultúrákban gyulladásos fertőzések kezelésére. Hatóanyagai az alkaloidok, melyek fokozzák a nyiroksejtek termelődését.

9. Fokhagyma: gyógyhatása a benne lévő közel 100 féle kénvegyületnek köszönhető. Vértisztító, fertőtlenítő, mikroorganizmusokkal szemben veretlen. Egy gerezd fokhagymával kell bekenni azt a helyet, ahol érezzük, hogy ki akar bújni a herpesz, és ha szerencsénk van, nem is bújik elő.

10. Zsálya: hatóanyagai gátolják a vírus szaporodását, sebek és belső gyulladásos folyamatok kezelésére szolgáló gyógynövény. A sima zsályát forrázzuk le, majd szűrjük át, és amikor kihűl az oldat, kezeljük vele a hólyagokat.

11. Kamillaolaj: csökkenti a sebek gyógyulásához és a bőr regenerálódáshoz szükséges időt.

12. Mentafélék: aromás illóolajának köszönheti gyógyító erejét, kiváló baktériumpusztító, fertőtlenítő és szárító hatású szer.

13. Bíbor kasvirág: gyökerének kivonata a növénytan híres immunstimuláló és vírusellenes hatású szereplője. Növeli a szervezet aspecifikus védelmi rendszerét. Készítsünk belőle tinktúrát, napi 3x10-20 cseppet használjunk megelőzésre.

14. Medvehagyma-csepp: kísérletek bizonyítják vírusgyilkos jellegét, a herpesz nagy ellensége. Még frissen szedjük le a kertben, reszeljük le, 2-3 hétig áztassuk, majd szűrjük át.

15. Fogkrém: ha nincs más kéznél, tegyünk fogpasztát az égő hólyagra. A fogkrémben lévő mentol, cink, fluor meggátolja a vírus szaporodását és segít szárítani a herpeszt.

16. Grapefruitmag-csepp: a citrusfajták tagja, a mag kivonatát 20-25 éve kezdték alkalmazni baktériumok, gombák, vírusok külső és belső kezelésére. Méregtelenít és támogatja az immunrendszert, a hólyagok ecsetelése sokat segíthet a vírusölésben.

17. Teafa-olaj: a növény illóolaja vírusellenes hatású, akkor érdemes használni, ha már kibújt a hólyag. Egy fültisztítóra csepegtessünk pár cseppet, és finoman érintsük meg vele a herpeszt. Az antivirális illóolajak csíraölő hatása számos orvosi tanulmányban bizonyított.

18. Cink-szulfátos krém: a cinkionok a vírus DNS-molekuláihoz kötődnek, és megakadályozzák osztódásukat. Egy 2%-os vizes cinkoldat jótékony hatású, ha a bizsergés érzetekor rögtön alkalmazzuk.

19. Echinacea: észak-amerikai őshonos növény, összetevői révén jelentős baktérium- és vírusölő tulajdonságú. A szervezet fertőzésekkel szembeni védekezőképességének fokozására kúraszerűen alkalmazzuk három hónapon át.

20. Aloé vera: leggazdagabb természetes forrása a vitaminoknak, aminosavaknak és nyomelemeknek. Segít a szervezet méregtelenítésében, az egészség megőrzésében. Összességében aktivizálja a szervezet öngyógyítását. Akár gél vagy friss növény formájában is alkalmazhatjuk, szárító, hűtő hatású.

A felsorolt növényi szerek kipróbálása előtt nagyon fontos, hogy tájékozódjatok, mert előfordulhat, hogy valamelyik gyógynövényre esetleg allergiás a szervezetetek!Ezek az immunmodulátorok hatékonyan ösztönzik szervezetünk természetes védekező rendszerét, és a gyógyszerekkel ellentétben nincsenek mellékhatásaik, nem utolsósorban pedig sokkal olcsóbbak is, mint az orvos által felírt gyógyszerek. Léteznek még egyéb alternatív, preventív módszerek is. Kipróbálhattok különleges relaxációs terápiákat, mint például a meditáció, tai-chi, jóga, illetve egyéb regulációs terápiákat, mint a biorezonancia módszere. Ha természetes gyógymód a fő cél, akkor mindenki számára a legmegfelelőbb megoldás egy kiadós izzadás lehet…a szervezetben felgyülemlett testi-lelki méreganyagok kellemes, páros kiűzése. Tetszik az ötlet?

 

http://cotcot.hu/miez/cikk/4097

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

does generic domperidone work

(Anyuranie, 2017.06.05 04:33)

can you induce lactation without being pregnant <a href=http://tenze24.tumblr.com/#21400>tenze24.tumblr.com</a> baby straining while feeding

buy domperidone no prescription new zealand

(Aronimubuq, 2017.05.30 01:21)

nexium for infants side effects <a href=http://tenze24.tumblr.com/#75307>domperidone-tenze24.tumblr</a> progesterone manufacturers in india

domperidone for sale in mexico

(Aokikemuz, 2017.05.28 03:48)

home 2 suites by hilton orlando <a href=http://tenze24.tumblr.com/#90529>tenze24.tumblr.com</a> ruggedness in analytical method validation

where can i buy domperidone in the us

(Atarukagao, 2017.05.23 04:37)

what's good for a migraine <a href=http://tenze24.tumblr.com/#57228>tenze24.tumblr.com</a> why does my bladder hurt

Hódmezővásárhely Szivárvány 26 6800

(Hegedűs Péterné, 2013.12.23 09:57)

Segitséget kérek Két hete alakult ki a tomporomon. Nagyon nehezen elmult, de a végtagomban afájdalom nem csökken.

Weblap Szerkesztőnek

(Csaba, 2012.12.22 21:50)

Tisztelt Weblap Szerkesztő!

Az előző hozzászóló is én voltam, csak a címsorba - tévesen - az e-mail címemet írtam.
Kérlek, ezt töröld ki, és helyette írd be, hogy "Szódabikarbónával a herpesz ellen".

Köszönettel:

Csaba

Szódabikarbónával a herpesz ellen

(Az oldal szerkesztője, 2012.12.24 16:53)

Köszönet Csabának a hozzászólásért!

"Nemrég jöttem rá, milyen rendkívüli eredményességgel lehet kezelni a herpeszt alkalizációval, azaz szódabikarbónával.
Mivel a vírus csak savas közegben képes szaporodni, a lúgos kémhatás egyszerűen lehetetlenné teszi a szaporodását.
A lényegre térve, nekem sajnos mind száj- mind nemi herpeszem van. Pár napja a genitális jött elő, azaz a hímvesszőm végén megjelent egy piros folt, ami néhány órán belül felhólyagosodott - mint ahogy rendesen szokott lenni.
Mivel már elegem volt az aciclovirrel rezisztens vírusok elleni kilátástalan kenőcsös és tablettás kezelésből, új utat választottam.
Két deci vízet felmelegítettem, és feloldottam benne egy evőkanál gyógyszertári szódabikarbónát. Amikor lehűlt, lemostam vele a hímvesszőmet, és bedörzsöltem a környéki területeket is. Hagytam, hogy rászáradjon, majd a herpeszes környéket megnedvesítettem, és rászórtam a szódabikarbóna port. Erre fedőkötést tettem ragtapasszal, ami egy nap és egy éjszaka rajta maradt. Ez után csak napi háromszori teljes lemosás és ugyancsak háromszori helyi rászórás volt a hólyagos területre.
Két nap után a hólyagok helyén fekete pontok jelezték, hogy a vírus kapitulált. A többi területen, ahol kezdődött a pirosodás, hűlt helye maradt a folyamatnak.
Aki kipróbálja a kúrát, javaslom, folytassa még pár napig a gyógyulás után is. Nyálkahártyára semmiképp ne szórjatok szódabikarbónát, ill. tömény oldatot se alkalmazzatok, legfeljebb hígat. (2 dl. vízbe egy csapott kávéskanálal).
Ellenkező esetben komoly gyulladást idéztek elő. Bőrre nyugodtan rátehetitek, de a szórást ott is csak az első két napig, mert utána - ha a hólyagok helyén fekete pontok jelennek meg - csípni fog.
A külső kezelés mellett ne feledkezzetek el az immunerősítésről sem. (C-vitamin, béta-glükán, bíbor kasvirág tea vagy cseppek, citromlé kúra, elég pihenés stb.)"


Géntechnológiával ki lehet(ne) irtani a herpesz vírusát

(Géza, 2012.07.12 15:48)

Néhány éve, 2008-ban amerikai biológusok rájöttek arra, hogy ha kikapcsolják a herpesz vírus betokozódásáért felelős gént, akkor a szervezetben levő összes vírus felszabadul és sebezhetővé válik. Jennifer Lin Umbach úgy nyilatkozott, hogy ha ez sikerül, és a géntechnológiai beavatkozás után aciclovirt juttatnak a szervezetbe, akkor a vírusok 100%-át kiirthatnák. Akkoriban már annyira előrehaladtak a kutatások, hogy azt ígérték, néhány év múlva meglesz a megoldás. Nos, eltelt négy év, és még semmi hír az új eljárásról... Vajon mi történhetett? Nem sikerült a kísérlet? Talán a gyógyszerlobbi kiszámította, hogy így komoly veszteség fogja érni, hiszen egy kezelés sorozattal véget érhet az akár élethosszig fenntartható, profitot hozó medikáció, s ezért "rátenyerelt" a kutatókra?
Sokat bogarásztam az interneten, de nem találtam választ a kérdéseimre. Ha valaki tud erről valamit, ossza meg a többiekkel, hiszen mindenkinek az lenne az érdeke, hogy ez a kellemetlen betegség a múzeumba kerüljön.
(Esetleg - aki jól tud angolul - írhatna egy érdeklődő levelet Jennifer Lin Umbach-nak).

 

 



Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 169282
Hónap: 2120
Nap: 59